„JÖVŐRE UGYAN EKKOR, UGYAN ITT”
Beszámoló a Dömsödi Horgász
Egyesület
„Családi
- Baráti”
Horgásznapjáról
2006. augusztus 12.-én
szombaton
rendezte meg a
Dömsödi
Horgász Egyesület „Családi-Baráti”
Horgászversenyét a dömsödi Öv csatorna
Ráckevei út melletti szakaszán.
A verseny különlegessége az
volt, hogy
nem csak az egyesület tagjai vehettek részt a
rendezvényen, hanem magukkal
hozhatták barátaikat, azok családtagjait.
Közösen, három
fős
csapatot alkotva, egymás mellett horgászhattak.
„Megmutatva” egymásnak is
„horgásztudásukat”!
A hét végére
ígért időjárás-változás
verseny
közben érkezett meg, de az a néhány
csepp eső, ami a
verseny alatt esett, nem riasztott el senkit. A nagy meleg is
mérséklődött, így
élvezetes versenyben volt része minden megjelentnek.
Reggel 7 órától
folyamatosan érkeztek a
csapatok. Összesen 22 csapat indult 64 résztvevővel.
A sorsoláskor minden csapattag
„meglepetés” csomagot kapott, melyet a DOVIT Kft., a
MOOM horgászcikkek forgalmazója, a
„Horgászcentrum” Dunaharaszti és
egyesületünk állított össze. A verseny
fél kilenctől fél tizenkettő óráig
tartott. Míg a versenyzők horgásztak, a
háttérben szorgos kezek jóvoltából
előkerült bográcsokban
marhapörköltet és
halászlét kezdtek főzni, hogy közös
ebéddel koronázzuk meg ezt a családias
rendezvényt.
Pacalos István és
felesége, valamint Pető
László főzte két bográcsban a marha
(lábszár) pörköltet, Ács Balázs
pedig
vállalta a halászlé
elkészítését.
A mérlegelés után
került sor az
ünnepélyes eredményhirdetésre
és a
kupák
átadására.
Eredmények:
Gyermek kategória:
Legkisebb halat:
Nagy Gergő fogta
Legfiatalabb
leány
Imre
Zsófia (2001) és
Legfiatalabb
fiú
Haincz
Krisztián (1997) volt.
Legtöbb
halat fogó leány
Imre Kata volt.
Női kategóriában:
1060 grammal
Hatalák Józsefné
volt a legjobb.
Legnagyobb hal díját (
1120 gr) és a MOOM különdíját
Bera
Zoltán nyerte
Csapat első helyezett és a MOOM
különdíj
nyertesei:
Mihó György
(3120 gr)
Molnár
László
(3200
gr.)
Nedvesi János
(4380 gr.)
Csapat második helyezett:
Tóth
László
(2600 gr.)
Keresztes
Sándor
(3560 gr.)
Kurucz József
(3740 gr.)
Csapat harmadik helyezett:
Siket
Péter ifj.
(2040 gr.)
Budai
László
(2120
gr.)
Staub
György
(2600
gr.)
A kupákat Tóth István az
egyesület
elnöke, a különdíjakat Hajlemász
Attila a dunaharaszti
Horgászcentrum tulajdonosa adta át.
Ezt követően a résztvevők egy
nagyon jó
hangulatú, közös
ebéden vettek részt.
Itt hangzott el,
hogy
……JÖVŐRE,
UGYAN EKKOR, UGYAN ITT!......., amit, ha anyagi eszközeink
lehetővé teszik,
betartjuk!
Köszönjük mindazoknak, akik
rendezvényünk szervezésében,
lebonyolításában, a különdíjak
felajánlásában
közreműködtek.
Köszönjük a dömsödi
„RÉV” büfének,
hogy
részvételével emelte rendezvényünk
színvonalát!
Külön köszönjük a
Nemzeti Civil
Alapprogramnak, hogy az elfogadott működési
költség pályázatunknál
felszabaduló
anyagi eszközök fedezetet biztosítottak
rendezvényünk költségére.
Végezetül egy rövid
statisztika:
Versenyzett 22 csapat
64 fő
Csapatokkal vendégek
54
fő
Rendezők+ büfé
20 fő
Meghívott
vendégek
10
fő
Gyermek
résztvevők
24
fő
Összesen:
172
fő