A
Duna-ág és vízrendszerének bemutatása
A
Ráckevei (Soroksári)-Duna mai arculatát az 1910-1926 évek között
végrehajtott
folyócsatornázás következtében nyerte el.
Ezt
megelőzően a Gellérthegy fölötti szakaszon a Duna-meder szélessége 300
m volt.
A hegy alatt minden átmenet nélkül 1000 m-re szélesedett ki és szakadt
két
ágra: a budafokira és a soroksárira. Bár kisebb-nagyobb árvízvédelmi
töltéseket
már akkoriban is építettek elődeink, de maga a folyómeder
szabályozatlan volt.
1730 és 1830 között a mai Budapest alacsonyabban fekvő részeit 12 nagy
árvíz
pusztította.
Az
emlékezetes 1838. évi "Pesti" árvíz alkalmával a Duna felső szakaszán
megkezdődött hóolvadásból kiinduló árhullám a Csepel-sziget felső
csúcsának
térségében jégtorlaszt emelt, s ennek következtében a visszaduzzadt
víztömeg
elöntötte az akkori Pest és Buda városokat.
Az
árvizet követően az akkori szakemberek, elsősorban Lechner József,
Paleocapa
Péter részéről korszerű tervek készültek az érintett Duna-szakasz
rendezésére,
de tényleges munkálatokra csak - a kiegyezést követően - az 1870. évi
X.
törvénycikk alapján került sor. Ennek keretében oldották meg többek
között a
soroksári ág lezárását, akkor a Gubacsi híd magasságában.
A
soroksári ág elzárásával egyidejűleg a budafoki ágat alkalmassá tették
a teljes
dunai vízhozamok levezetésére; a lágymányosi szakasz szélességét 1050
m-ről 380
m-re szűkítették, mélységét kotrással növelték.
A
szabályozás nem bizonyult teljes értékűnek, mert az elzárás alatti 50
km-es
soroksári ágat alulról évente többször árvíz öntötte el. A kedvezőtlen
állapotok javítására a magyar törvényhozás 1904-ben elrendelte az ág
teljes
rendezését, csatornázását. Az 1910-ben megkezdett munkálatok keretében
az ág
felső torkolatánál a Duna 1642 folyamkilométer szelvényében hajózsilip
(1910-1914), vízbeeresztő zsilip (1924-1926) épült. Az alsó
torkolatnál,
Tassnál 1926-1928 között épült meg a hajózsilip, a vízleeresztő zsilip
és az
erőmű.
Az
1956-os jeges árvíz alkalmával a Tassi erőmű melletti árvízvédelmi célú
parapetfal tönkrement, így az átzúduló víz tönkretette az erőművet és a
tápzsilipet.
A
megrongálódott Tassi-vízerőműre valamint tápzsilipre műszaki és
gazdaságossági
számításokat végeztek, s ezek alapján az elbontás mellett döntöttek. Az
R/S/D-ből történő vízlevezetésre a Tassi-hajózsilipet alakították át,
először
fix küszöbű, majd később billenőtáblás megoldásúvá.
1954-1960
között elkészült a Kvassay-vízerőmű, ahová két függőleges tengelyű,
reverzibilis Kaplan-turbinát építettek be. A vízerőmű 1961 óta üzemel.
Az
1960-as évek elejétől - elsősorban fővárosi igények kielégítésére -
megkezdődött az R/S/D vízparti sávjainak, szigeteinek felparcellázása
és
értékesítése. A Duna-ág közvetlen környezetének mai arculatát is
döntően ez
határozza meg.
Az
1960-as, 70-es években több nagyobb halpusztulás történt, melyeket
elsősorban a
fővárosi ipari üzemek idéztek elő.
A
Ráckevei (Soroksári)- Duna és üdülőkörzete regionális vízgazdálkodási
és
fejlesztési tervét a Minisztertanács 1973-ban 1043/1973. (XII. 5.) sz.
határozatával hagyta jóvá.
1979-1985.
között az R/S/D felső 10 km-es szakaszán mederszabályozást hajtottak
végre,
melynek keretében a meder vízszállító képességét 50 m3/s-ra
növelték. A szabályozás során partvédőművek is épültek és sor került a
Kvassay
műtárgycsoport rekonstrukciójára, a hajózsilip gépészeti
felülvizsgálatára.
Ezt
követően az R/S/D rendszerére - pénz hiányában - egyre kisebbek lettek
az
állami ráfordítások.
1991-ben
Budapest Főváros Önkormányzata kezdeményezte az R/S/D Ökorégió
létrehozását. A
kezdeményezés - sajnos - érdemi eredményeket, változásokat nem hozott.
Az R/S/D
vízgazdálkodási-vízminőségi problémái megoldá-sának szükségességét
felismerve,
a Kormány 2304/1996. (XI.13.) számon határozatot hozott az R/S/D
rendszer
vízgazdálkodásának fejlesztésére.
1997-ben
az EU támogatásával készült el - a PHARE program keretében - a Duna-ág
vízminőségjavító projektje.
A
Tassi-vízerőmű és vízleeresztő műtárgy újbóli megépítésére egy
befektető
csoport elvi vízjogi engedélyt kért és kapott a Közép-Duna-völgyi
Vízügyi
Igazgatóságtól.