Tudnivalók
a fogási naplóról
A halászati-horgászati
törvény előírása szerint a
területi engedélyes, a
kifogott hal mennyiségéről és faj
szerinti összetételéről
fogási naplót köteles
vezetni, amelynek alkalmasnak kell lennie a rendelet
mellékletében felsorolt
halfajok (ponty, csuka, süllő, kősüllő, harcsa,
balin, angolna, pisztráng,
márna, kecsege, amur, egyéb, összesen),
halászati vízterületek szerint kifogott
évenkénti mennyiségének
megállapítására. A rendelet
szerint az engedélyes,
naponta a horgászat befejezése után
köteles a naplóba bejegyezni az aznap
kifogott mennyiséget.
A horgászkezelésû vizeken a "
Horgászat Országos Szabályai "
kimondja, hogy a méretkorlátozással
védett halakat azonnal, tehát a
horgászat
folytatása előtt kell bejegyezni, mivel a
törvény által
méretkorlátozással
védett halak fogható darabszám
korlátozása csak így ellenőrizhető.
A fogási naplót a
horgászegyesületek bocsátják
tagjaik rendelkezésére. A fogási
naplókat a leadás után az
egyesületek összesítik. Ha az
egyesület saját vizet
hasznosít, akkor igen fontos számára a
saját tagjainak és területre
látogató
horgászoknak a vízterületen fogott
zsákmányának pontos ismerete.
Az egyesületi fogási statisztikák
készítésénél a
vízhasznosító és a
vízzel nem
rendelkező egyesületek több mint harminc kiemelt
vízterületre vonatkozó fogási
kigyûjtést is végeznek. A részletes
egyesületi fogási statisztikák
alapján
készülnek el a megyei és
területi szövetségeknél a
térség összesítő
statisztikái. Majd ezek alapján az
országos összesítéseket
követően nyílik mód
az egyes nagyvizek (Balaton, Velencei-tó, nagy
tározók, tavak, holtágak)
fogásainak
összesítésére és a
kapott adatok értékelésére.
A rendelet szerint a naplót az engedélyes, a
tárgy évet követő év
január 10.
napjáig köteles leadni, mivel a
horgászati statisztikák
elkészítése egyesületi,
majd megyei, területi szövetségi szinten
nem kis feladat és ezzel legkésőbb
február második feléig, a
törvény által előírt
határidők betartása
érdekében,
minden esetben el kell készülni.
A horgászszervezetek által kiadott
napló a horgászatot
szabályozó legfontosabb
előírásokat is tartalmazza, a faj szerinti
tilalmi idők határnapjait az éves
naptárhoz igazítva. Készhez
vétele után a horgásztagnak minden
esetben érdemes áttanulmányozni
annak érdekében, hogy az arra az évre
vonatkozó tényleges
előírásokról
részletesen tájékozódjon.
A fogási statisztikák alap és
meghatározó adatokat nyújtanak a vizek
hasznosítóinak Az egyesületek, a
szövetségek halgazdálkodási
tervük és ezen
belül halasítási terveik
elkészítésekor jelentős
mértékben támaszkodnak a
vízterület fogási adataira.
Mindezekből következik, hogy az egyesületek
vezetése a tagság figyelmét szinte
minden közgyûlésen (vagy év
végi körlevélben) felhívja a
fogási napló megfelelő
vezetésére, leadására, mely
törvényi előírás ( a
határidőre történő leadás az
állami
horgászjegy kiváltásának
feltétele !) és a naplók
összesítéséből
készülő
statisztikák meghatározó adatsorokat
szolgáltatnak a vizek
halasításához, így
hatásuk van a halállományra, a
fogásra és ezeken keresztül a
vízterület
hasznosítására,
gazdálkodására.
A fogási naplót naprakészen a fentiek
szerint mindig vezetni kell, mert a napló
nem vezetése halvédelmi
szabálysértési, vagy
horgászati fegyelmi eljárást
vonhat maga után.