2004.december 19.-én megtartott Küldöttközgyűlés ismertetése


(KÉPEK A FOTO GALÉRIÁBA)

 



Kivonat a Küldöttközgyűlés jegyzőkönyvéből:

Ez a jegyzőkönyv 2004-12-19-én készült Dömsödön az Oktatási és Művelődési Központ-ban a Dömsödi Horgász Egyesület Küldöttközgyűlésén.

Tóth István elnök: Köszöntöm a megjelent sporttársakat! Az egyesületünk létszáma 938 fő.   Teljes megjelenés esetén 47 küldöttnek kellene lenni. Jelen van a mellékelt jelenléti ív szerint 28 fő, ebből szavazóképes küldött 25 fő, 53%, tehát megállapítom, hogy a küldöttközgyűlésünk szavazóképes.

Önkormányzatunk a meghívóban jelzett napirendi pontokat javasolja:

    1.      Az Önkormányzat 2004. évi beszámolója. Előadója: Tóth István elnök

    2.      2004. évi Zárszámadás és Vagyonmérleg,

    3.      2005. évi Költségvetés. Mindkét napirend előadója Gáspár László gazdasági felelős.

    4.      Felügyelő Bizottság beszámolója. Előadó: Denke Gábor FB elnök.

    5.      Egyebek

1-es napirendként Tóth István elnök ismertette az Önkormányzat 2004. évi beszámolóját:

Tisztelt Közgyűlés!

A tavalyi évhez hasonlóan idén is a versenybeszámolókkal kezdeném, mert egyesületünk alapszabályában is kiemelkedő helyen áll a versenysport, mely egyesületünk életében is kiemelkedő szerepet játszik, Tehát először a házi horgászversenyünkről:

Április 24-én, szombaton került sor a Dömsödi Horgász Egyesület idei házi horgászversenyére, melyen az egyesület versenyzői nem vehettek részt, így a kevésbé felkészült és gyengébb felszereléssel rendelkező horgászok is jó eséllyel várhatták a halakat. Idén végre az időjárás is kegyeibe vette a rendezvényt, mert az elmúlt évektől eltérően most kifejezetten kellemes, szélcsendes borús idő volt.

A statisztikák alapján idén sokkal több hal akadt horogra, mint az elmúlt években, többen még méretes pontyokat is fogtak. A megjelent 55 résztvevő biztos, hogy az eredménytől függetlenül jól érezte magát. Ezt abból is le lehetett szűrni, hogy csak 1-2 ember ment haza verseny alatt. Külön örvendetes hogy sok gyermekhorgász is szerencsét próbált a megmérettetésen több-kevesebb sikerrel. Díjak a tavalyihoz hasonlóan most is sok horgásznak jutott, mert az egyesületi nyeremények mellé jó néhány különdíjat is felajánlottak egyesületünk támogatói.

Végeredmény:

Gyermek kategória:

1.      Hatalák Bence                          780 gr

2.      Tóth Péter                                  580 gr

3.      Gyivi János                                520 gr

Ifjúsági kategória:

1.      Hatalák Péter                          1920 gr

2.      Sváb Gábor                              1840 gr

3.      Tóth István                                600 gr

Női kategória:

1.      Gajerhosz Nikolett                  1480 gr

2.      Gáspár Lászlóné                       660 gr

3.      Ispánné                                     180 gr

Férfi kategória:

1.      Keresztes Sándor                   4760 gr

2.      Balogh László                         3920 gr

3.      Kiss László                             2580 gr

Legnagyobb hal:

Keresztes Sándor                         2020 gr

Legtöbb db hal:

Balogh László                                  47 db

Különdíjakat ajánlott fel az Ácsi autósbolt és mosó, a Sooters fotó képviseletek, a Hatalák horgászbolt Kiskunlacházáról, a BIG PIKE nagykereskedés valamint Hatalák Péter.

Szponzorainknak valamint a segítőknek ezúton is szeretnénk megköszönni a támogatásukat!

Részt vettünk a szövetség Csepelen szervezett ifjúsági vetélkedőjén, ahol Hatalák Péter ifjúsági kategóriában első helyezést, míg Hatalák Bence gyermekkategóriában a harmadik lett. Mindketten jogot szereztek és részt vettek a MOHOSz által, Velencén szervezett Országos Ifjúsági táborba.

Ezek után került sor a Szövetségi horgászversenyre Csepelen, ahol sikerült csapatunknak ismét megszerezni a jogot az első osztályban való versenyzéshez. Csapatunk tagjai voltak:

Hatalák Péter ifjúsági-, Bartos József utánpótlás-, Gajerhosz Nikolett női-, Tóth Szilárd, Tóth László, Kass Zoltán, Illés István és Kaló Zoltán felnőtt versenyzők.

Egyesületünk hozzájárult és támogatta a dömsödi Kaló gyerekeket, akik a horvátországi Ifjúsági Világbajnokságon csapatban a harmadik helyet szerezték meg. Ezúton is gratulálunk nekik!

Nagy problémát okoz a Duna-ág eliszapolódása. Bár évek óta folyik egyfajta kotrás, de a pénzhiány miatt ez gyakorlatilag a nullával egyenlő. Reményt jelenthet, hogy a Nemzeti Fejlesztési Terv keretében lehet EU-s pénzekre pályázni a komplett Duna-ági kotrásra, valamint a környező szennyvíztelepek modernizálására és csatornázásra melyek mind égető problémák a Duna-ág számára. Ha a térség elnyerné ezt a pályázatot 32 milliárd forintot költhetnénk a Dunára és környékére.

Szövetségünk rövidebb távú tervei között szerepel a makádi halastavak kotrása, ahol a hatalmas iszap miatt már nehézkes a termelés, valamint a Rózsasziget korszerűsítése és fejlesztése. A Szövetségi székház építése jelenleg a források kiapadása miatt szünetel, az épület szerkezetkész és jövőre folytatjuk. A pincéjében lévő Európában egyedülálló halkeltető azonban már működik.

............önkormányzatunk idén öt alkalommal ülésezett, 14 határozatot hoztunk, és egyetértésben dolgozunk. Gazdálkodásunk jó, mint az ki fog derülni. Fontos megemlíteni, hogy idén lehetőségünk volt pályázni a Nemzeti Civil Alaphoz működési költségre, és elnyertünk 400 ezer forintot, melyen egy laptopot és egy nyomtatót vásároltunk, valamint beindítottuk a honlapunkat. Ezzel hosszútávra biztosítottuk egyesületünk információs rendszerének kialakítását, a jegyek számítógépes nyilvántartását, valamint azok nyomtatóval történő kitöltését.


A beszámolót követően ismertetésre került az egyesület 2004 évi Zárszámadása:

Bevétel  TERV

Eár

Összesen

Mindössz

 

Bevétel TÉNY

Összesen

Mindössz

Tagdíj

750

1200

900000

 

 

Tagdíj

808

969600

 

 

40

600

24000

 

 

 

49

29400

 

 

70

300

21000

 

 

 

69

20700

 

 

30

300

9000

954000

 

 

26

7800

1027500

1 %-ból

 

 

 

 

 

1 %-ból

 

 

202035

Bank kamat

 

 

 

200000

 

Bank kamat

 

 

136200

Területi miatt

 

 

 

253000

 

Területi miatt

 

 

285526

Egyéb bevétel

 

 

 

80000

 

Egyéb bevétel

 

 

533129

2004 évi bevétel

 

 

 

1487000

 

2004 évi bevétel

 

 

2184390

Előző évi maradvány:

 

 

 

3549112

 

Előző évi maradvány:

 

 

3549112

Összesen:

 

 

 

5036112

 

Összesen:

 

 

5733502

Kiadás TERV

 

 

 

 

 

Kiadás TÉNY

 

 

 

Személyi jellegű

 

 

 

100000

 

Személyi jellegű

 

 

80000

Ügyviteli:

 

 

 

 

 

Ügyviteli:

 

 

 

Fűtés

 

 

60000

 

 

Fűtés

 

51085

 

Posta

 

 

320000

 

 

Posta

 

339958

 

Irodaszer

 

 

150000

 

 

Irodaszer

 

128744

 

Berend.karbant.

 

 

250000

 

 

Berend.karbant.

 

238675

 

Bank ktsg

 

 

132000

 

 

Bank ktsg

 

128643

 

Kiküld

 

 

100000

 

 

Kiküld

 

99905

 

Árv.átvállal

 

 

150000

 

 

Árv.átvállal

 

122400

 

1%-ból

 

 

92000

 

 

1%-ból

 

92000

 

Egyéb

 

 

65112

1319112

 

Egyéb

 

116000

1317410

 

 

 

 

 

 

NCA

 

 

400000

Ülések

 

 

 

50000

 

Ülések

 

 

49495

Ifi rend.

 

 

 

25000

 

Ifi rend.

 

 

23918

Verseny:

 

 

 

 

 

Verseny:

 

 

 

Felnőtt

 

 

250000

 

 

Felnőtt

 

249233

 

1%.ból

 

 

92000

342000

 

1%.ból

 

92000

341233

Tartalékolás

 

 

 

3200000

 

Tartalékolás

 

 

3200000

2004 évi kiadás össz.

 

 

 

5036112

 

2004 évi kiadás össz.

 

 

5412056