BESZÁMOLÓ A DÖMSÖDI HORGÁSZ EGYESÜLET
2008 évi HORGÁSZVERSENYÉRŐL
2008 április 27-én vasárnap tartotta szokásos évi halfogó versenyét a Dömsödi Horgász Egyesület az Északi övcsatornán.
67 fő 4 kategóriában (gyerek, ifi, női, felnőtt) vett részt idén a viadalon, mely reggel 7-kor kezdődött a helysorsolással. A verseny fél nyolckor kezdődött és fél tizenegy óráig tartott.
Az időjárás kegyeibe fogadta a résztvevőket, mivel ragyogó, napos idő volt egész verseny alatt. Ami hiányzott, az a halak étvágytalansága.
Voltak szakaszok, ahol mindenki fogott de volt olyanok is, aki végigunatkozták a 3 órát.
Persze a nagy igazságok a végén derültek ki a mérlegeléskor, mert ugye a helyezések a fogott grammok alapján kerülnek megállapításra…
A verseny meglepetése Siket Péter ifi horgász halfogása volt, akinek egyedül sikerült annyi halat fognia, mint az egész mezőnynek! Ezért külön gratulálunk!
Sajnos
minden indulónak nem tudtunk díjat
adni, de 15 fő így is gazdagabb lett 1-1
kupával,
és
a „Virágoskert” Drogéria három
különdíjával
Így
volt: „Legfiatalabb leány”, „Legfiatalabb
fiú”, „Legnagyobb hal”
különdíj,
Eredmények:
Legfiatalabb
résztvevők:
Leány Imre
Zsófia
20 gr
Fiú
Szegedi
Tamás
20 gr
Gyermek
kategória:
1. Szegedi
Imre
180gr
2. Nagy Gergő
40gr
3. Major
László
40gr
Ifi
kategória:
1.
Siket
Péter
5260gr
2. Dulcz
Dénes
300gr
Női
kategória:
1. Tóth
Márta
160 gr +
Virágoskert különdíj
2. Hatalák
Józsefné
100 gr
Felnőtt
kategória:
1. Horváth
Károly
1140gr + Virágoskert különdíj
2. Mészáros
László
980gr
3. Fabók
Sándor
620gr
4.
Movrin
Máté
540gr
5. Balogh
László
520gr
Legnagyobb
hal különdíját Siket
Péter ifi horgász kapta az 560 gr-os
kárászért
A
díjakat Tóth István elnök és
Ács Balázs alelnök adták át.
H.E.
Önkörmányzat